Majd elmondja…
Jer vélem a tarka rétre s a
Margitvirág majd elmondja,
Amit a szívemben érzek.
Jer vélem föl a hegytetőre s a
Játékos felhő majd elmondja,
Amit a lelkemben érzek.
Jer vélem a fenyves erdő rejtekébe s a
Füledbe suttogva majd elmondják,
Amit a szívemben őrzök.
Jer vélem a tölgyes erdő mélyére s a
A hűs lombok majd elmondják,
Amit a lelkemben őrzök.
Jer vélem a világnak szélére s
Üljünk le ott kéz a kézben, s a
Csillogó szemek, elmondják,
Amit szavakba foglalni vétek!
Gondolat csókja
Április volt, amikor ott először megláttalak,
A mólón bolyongtál, fáradtan, magányosan.
Ezüst csillámait szórta szét a lenyugvó Nap,
És Te benne mendegéltél szótlan, hallgatag.
Nézted a lustán mozgó vizet, s a fakó kék eget,
S a szobor kormoránt, a semmittevő madarat.
Hallgattad a föltámadt nyughatatlan hűs szelet,
S arra bolyongott a hajókürtök fájós üzenete.
Holtak lelke újra éled előtted, s benne a múlt,
S a sirályok most is gyászukban siránkoznak.
A tengerek, sötét mélyére merültek alá az álmok,
Odavesztek, csillagoktól ragyogó holdvilágok.
Másnap ismét a mólóra hozott, láttam arcodat,
Szemedben, a csalódás apró könnye csillogott.
Fájt a szíved, fájt az álom, hogy Őt nem leled,
S a hajnalnak közeledtével a szerelem is odalett.
Ne legyél szomorú, hiszen új reményt hoztam,
Nézd a fölkelő Napot, a tenger vizét aranyozza.
Fehér fátyolként lejtőznek, szállnak a sirályok, s
A tenger zöld vizéből születnek, játszó hullámok.
Ne zárd be sértődötten, búsuló szívednek ajtaját,
Engedd be a vándort, ki vidáman, dalolva arra jár.
Ne büntesd őt oktalan, hisz ellened nem vétkezett,
Kedves szavakkal, vadvirág csokrot nyújt elébed.
Érzem amint oldódik testednek, rideg feszültsége,
Lassan Te is észre veszed, varázslatos jelenlétem.
Szemed tükrében születnek, különös szép fények,
S az illatos gyöngyvirágcsokrot, érinted gyöngéden.
A lassan életre kelő Gondolatot szívedhez engedted,
Oltalmazó, erős karoddal, gyönge vállamat átölelted.
Valami bolondosat, kedves szavakat a fülembe súgtál,
Egy perzselő, szerelmes csókot a nyakamon hagytál.
A mai naptól párban leskelődünk a vihar vert padon,
Ám zenét hallunk, a kőfalaknak csapódó hullámokból.
Villámok gyújtják föl a tengert, föl szállnak a Lelkek,
S az égi felhők földig hajolva, táncba hívják a tengert.
Szurdokpüspökiben és Jobbágyiban
Szurdokpüspöki-Anna-Liget
Szeretettel köszöntöm a Látogatóim. Jó egészséget kívánok, minden Alkotótársamnak!